31.rész - Rohadt sokat beszélsz
Pflore 2010.07.11. 19:08
Amikor leértünk a lépcsőn Angi-nek pont kapóra jött, mivel Georg nem volt a nappaliban. Ügyesen, hogy a többiek ne vegyék észre leült a kanapéra és gondosan eldugta a háta mögé.
- Tedd meg most – súgtam oda mellé ülve.
- Biztos?
- Tuti.
- Oké.
Adta meg magát és az asztalra tette a kis dobozt.
- Hát ez meg mi a… - kezdett volna bele Tom, de ügyesen megtapostam – aucs, hé, mi van? – nézett rám én pedig a szám elé emelve a mutatóujjam hallgattattam el. Ő vette a lapot és egy nagyot bólintva visszahelyezkedett a helyére.
- Itt is a sör skacok – jelent meg Georg – áh, a lányok – ült vissza a helyére.
Angi megszorította a kezem és mereven figyelte Georg arcát.
- Hát ez? – nézett le az asztalra Georg, összeráncolta homlokát és úgy vette kézbe a kis cipőt majd kezdte eltanulmányozni – kicsim… - szólalt meg pár perccel később fojtott hangon.
- Igen? – kérdezett rá félve, mellettem ülő barátnőm.
- Ezek…
- Igen?
- Cipők.
- Igen.
Ránéztem Angela-ra, a szemei könnyel teltek meg. Meghatódott.
- Úristen.
Georg olyan fehér lett, mint egy több napos holttest, fehér? Akkor inkább sápadt.
- Gratulálunk haver – bólogatott elismerően Bill.
- Apa leszek – nézett barátnőmre hitetlenkedve.
- Igen – könnyebbült meg barátnőm majd felállt és megölelték egymást.
- Kisbabánk lesz.
- Igen szívem, kisbabánk lesz – csókolta meg Angi.
Mikor elengedték egymást egyenként gratuláltunk nekik, ezután pedig neki álltunk ünnepelni, persze Angi szigorúan csak gyümölcslevet ihatott.
Éreztem, hogy a lában-alól kicsúszik a talaj, tudtam, hogy hamarosan hatalmasat esek, ám ez nem következett be. Ugyanis két erős kar fonódott a hónom alá és még idejében tartott meg.
- Hoppá nagylány – nyögött fel a hírtelen súly alatt Tom.
- Tom, hagyjál.
- Nélkülem épp a padlószőnyeget nyalnád fel bébi – állított fel.
- Te mindig olyan perverz vagy – néztem rá.
- Tudom bébi – hajolt le majd megragadva a lábam a vállára dobott.
- Tom! Tegyél le!
- Ne kiabálj, a többiek ezt fogják hinni meg akarlak erőszakolni.
- Azt próbáld meg.
- Ne fenyegess édes, kettőnk közül még mindig én vagyok a beszámíthatóbb állapotban.
- Nem érdekelsz.
- Akkor maradj csöndben.
Válaszul csak hátba csaptam.
- Mi folyik itt? – jelent meg Bill – Tom, mit csinálsz?
- Amy tök ki van. Próbálom egy szobába vinni, hogy aludjon.
- Ha így „lóbálod” az lesz a vége, hogy hányni fog. Tedd le.
- Akkor évekbe telik majd mire eljutok vele a szobáig.
- Te inkább foglalkozz az apukával, ő jobban kész van és folyton a neved ismételgeti.
- Idióta, mondtam neki, hogy kettőnk között vége mindennek.
- Ti nagyon hülyék vagytok – ráncolta össze a homlokát a fiatalabbik.
- Na, jó, akkor figyelj rá – adott át Bill kezeibe majd lement.
- Rosszul vagyok – nyögtem ki.
- Oh, remek. Bírd ki – bújt át a karom alatt majd elvitt a fürdőszobába, ott összefogta a hajam és a WC elé ültetett – na, most jöhet. – felelte miután leült a kád szélére.
- Hol hagytad a kis… menyasszonyodat? – kérdeztem meg kicsit nehézkesen.
- Elutazott.
- Utazott?
- Igen.
- Minek?
- Mert dolga van.
- Vagy, mert újra, új férfinak, új városban, újra szétteszi, a lábait.
Nem szólt semmit, de még részegen is megbántam, hogy ezt kimondtam. De ahogy kimondtam volna, a sajnálom szót éreztem, hogy kiadok magamból mindent.
A WC kagyló fölé hajolva engedtem ki, ami ki kívánkozott belőlem. Bill mögém állva fogta vissza a rakoncátlan tincseim.
Elidőztünk ott egy ideig, majd mikor valamivel jobban éreztem magam, ügyetlenkedve – és Bill segítségével – felálltam megmostam az arcom és kutatni kezdtem egy új fogkefe után.
- Mit csinálsz?
- Keresek.
- Hát az látom.
- Fogkefét keresek.
- Értem, de ha itt megnéznéd, talán találnál is. – mutatott fel egy sarokban lévő polcra, ahol három bontatlan fogkefe pihent.
- Oh – reagáltam rá, elvettem egyet kibontottam és a fogam is megmostam.
- Most már vihetlek aludni? – tette fel a kérdést karba tett kézzel a falnak dőlve, miután végeztem.
- Senki nem mondta, hogy bébiszitterkegy - indultam meg, de mikor ki kerültem volna elvesztve az egyensúlyom-dőltem neki az ajtónak.
- Hé – ragadta meg a karom.
- Jaj, hagy már – rántottam el a karom majd elindultam.
Kicsit szédelegve mentem végig a folyosón és tudtam, éreztem, hogy jön utánam készen állva arra, ha lendülnie kell utánam.
- Édesem – kapott el – nem akarsz leesni a lépcsőn, ugye?
- Én nem is… - néztem magam elé, és tényleg. Ha nem kap el valószínű már legurultam volna.
- Erre gyere – fordított meg majd elvezetett az egyik vendégszobához – ide most szépen leülsz – nyomott le az ágyra.
Eldöntött az ágyon és elkezdte kigombolni a farmerom.
- Még is mit csinálsz?
- Leveszem a nadrágod, hogy kényelmesebben tudj aludni.
- Nem vagyok béna.
- Részeg vagy – emelte fel a lábaim, hogy letudja, húzni rólam.
- Jobban örültem volna, ha Tom marad velem.
- Hát persze, mert Tomnak engednél igaz? – nézett a szemembe.
- Mi van?
- Semmi. Ülj föl.
- Most mi bajod van? – ültem fel és engedtem, hogy a felsőm is lehúzza. Nem válaszolt csak a tarkómra csúsztatva a kezét húzta a fejem magához és csókolt meg.
- Rohadt sokat beszélsz.
- Akkor foglald le a szám.
Újra megcsókolt, és én a hajába túrva húztam közelebb magamhoz. Egy pillanatra elhajolt, hogy becsukhassa az ajtót, majd végig döntve az ágyon fölém mászott és ismét megcsókolt, vadul és szenvedélyesen.
|